Chris Rea
Papp László Budapest Sportaréna
2012 年 2月 15 日, 星期三
Papp László Budapest Sportaréna2012 年 2月 15 日, 星期三
Chris Rea
Február közepén hazánkba látogat Chris Rea, olyan mérföldköveket jelentő lemezek szerzője, mint az 1989-es The Road to Hell, vagy az 1991-es Auberge.
Az olasz származású zenész mindkét lemeze a listák élén debütált anno Nagy-Britanniában és azóta is megkérdőjelezhetetlen népszerűségnek örvend világszerte.Új albuma szeptember 5-én jelenik meg Santo Spirito címmel, mely egyben európai turnéjának is a címe. Az album és a turné repertoárja is gyors tempójú, táncolható dalokból áll.
A 2001-es hasnyálmirigy-gyulladásából való felépülése után a maga számára kijelölt úton halad Chris Rea. Miután túlélte ezt a roppant rizikós műtétet, az angol zenész elhatározta, hogy visszatér blues-gyökereihez. Ez az elhatározás teljesen új irányba terelte zenei világát. A 2005-ös Blue Guitars például egy 11 CD-ből álló csomag, melyen 137 blues-hatású dal található, melyeket a művész mindössze 18 hónap alatt rögzített. A lemezborítók, csakúgy, mint a legújabb válogatásán, saját festményei felhasználásával készültek. A 2001 és 2005 között született lemezei szintén egy ősibb bluesvilágot idéznek, így a 2002-esDancing Down the Stony Road, a 2003-as Hofner Blue Notes, vagy a 2004-esThe Blue Jukebox is.
A 2005-ös Blue Guitars után Chris Rea ismét szünetet tartott. 2008-ban azonban újra visszatért egy több CD-s, 38 dalt tartalmazó albummal, ami a The Return Of The Fabulous Hofner Blue Notes címet viselte.
A budapesti koncerten tehát az összes Chris Rea klasszikus felcsendül majd, valamint egy-két eddig még élőben soha nem hallott számot is élvezhetünk. A kétségtelenül rendhagyó itthoni koncert Rea valamennyi magyar rajongója számára kihagyhatatlan program.
(Forrás: TicketExpress)

照片
正在加载照片…
评论
-
Chris Rea @ Aréna, Budapest
作者:hunazazel |
2012年 3月 19日
最近活动
-
Nornither 对 Chris Rea 在 Papp László Budapest Sportaréna 感兴趣。 2012年 2月
-
hunazazel 将参加 Chris Rea 在 Papp László Budapest Sportaréna。 2012年 1月
-
hunazazel 对 Chris Rea 在 Papp László Budapest Sportaréna 感兴趣。 2012年 1月
-
Martonious 对 Chris Rea 在 Papp László Budapest Sportaréna 感兴趣。 2011年 12月
-
sztibi 对 Chris Rea 在 Papp László Budapest Sportaréna 感兴趣。 2011年 11月
-
fulesmacko 将参加 Chris Rea 在 Papp László Budapest Sportaréna。 2011年 11月
-
yiryiir 对 Chris Rea 在 Papp László Budapest Sportaréna 感兴趣。 2011年 11月
-
Tchernoborg 对 Chris Rea 在 Papp László Budapest Sportaréna 感兴趣。 2011年 11月
-
szamorodni 对 Chris Rea 在 Papp László Budapest Sportaréna 感兴趣。 2011年 11月
-
chokl8crave 对 Chris Rea 在 Papp László Budapest Sportaréna 感兴趣。 2011年 10月